Szakmai beszámoló - NKA 2016

Szakmai beszámoló – NKA 2016

A Swing Jazz Kultúráért Alapítvány kitűzött céljainak elérése érdekében 2004. június hónapban elindította a Louis Armstrong Jazzfesztivált, mely 2016. június 24-26. között már tizenkettedik alkalommal került megrendezésre a Bánki-tó víziszínpadán.

1

A fesztiválra minden évben magyar és külföldi neves, nagy tapasztalattal rendelkező előadóművészeket, illetve együtteseiket hívunk meg. A fellépő zenekarok kiválasztását, felkérését komoly szakmai egyeztetések előzték meg, ezzel biztosítva a produkciók magas színvonalát. Az Alapítvány a fellépő művészek produkciói által a széles közönség számára is igyekszik bemutatni a hazánkban kevésbé ismert világszínvonalú jazz-zenét játszó európai, és tengerentúli együtteseket is.

2016. június 24. péntek – a megnyitó nap programjai

A fesztivál megnyitója hagyomány szerint idén is a Louis Armstrong szobornál került megrendezésre a fellépő művészek részvételével, 2016. június 24-én 16:00-tól. A fesztivál házigazdájának szerepét Rókusfalvy Pál töltötte be. A fesztivált Kukucska Csilla, a Swing Jazz Kultúráért Alapítvány kuratóriumának elnöke, Prőhle Gergely, nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár, Emberi Erőforrások Minisztériuma valamint Joan Faulkner, amerikai énekesnő, a fesztivál állandó fellépője nyitotta meg. A hivatalos megnyitó után Gresina Szilvia (bánki Kék Forrás újság szerkesztője) tolmácsolásában a Római Szent Cecília Konzervatórium a rendezvényt méltató üdvözletét hallgathatta meg az egybegyűlt közönség. A megnyitót ünnepélyes állófogadás követte, majd 18:15-kor a Tóparti Sétányon zajló szoboravatással folytatódott a rendezvény.

A 2016-os Jazzfesztivál egy valódi jazz legendára, Oscar Petersonra emlékezett, és tiszteletére a Swing Jazz Kultúráért Alapítvány által állítatott szobrot avatták a nyitónap egyik kiemelt eseményeként. A zongoraművész emlékére állított szobor immár a harmadik jazz művészre emlékező alkotás a Bánki-tó partján (2004-ben, az első fesztivál alkalmával Louis Armstrong szobrát, 2014-ben, a tizedik fesztiválon pedig Joe Murányi szobrát avatták fel).

Oscar Peterson a jazz történelem valaha volt egyik leghíresebb művésze.

 „A 2000-es évek elején a tó kotrásakor kiemeltek a vízből egy hatalmas, több tonnás kőtömböt, amely a mélyben millió évek óta aludta álmát egy szobrot zárva magába. Mert minden kő egy elvarázsolt, ki nem szabadított szobrot rejt, míg meg nem találja szabadító szobrászát. Az idén nyár elején elszállították a követ Püspökladányba, ahol Győrfi Lajos szobrászművész az előző két szobor alkotója él és dolgozik, neki kellett kibontania a kőbezártat. Forgatta az ormótlan, idomtalan kőtömböt, sokszor körbe-körbe járta, mire egyszer meglátta benne, megtalálta Oscar Petersont, a kanadai jazz-zongoristát.” – részlet Prokai Gábor művészettörténész szoboravatáson elhangzott beszédéből.

A szoboravatáson részt vett, és egy-egy rövid beszéddel megemlékezett a művészről Bágyi Balázs, a Magyar Jazz Szövetség elnöke, Willie Pickens, amerikai zongoraművész, Oscar Peterson személyes jó barátja, valamint Prokai Gábor, a Képző- és Iparművészeti Lektorátus művészeti osztályvezetője. 
A szobrot Győrfi Lajos szobrászművész készítette. Győrfi Lajos (Karcag, 1960) a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult és diplomázott. Mesterei: Borsos Miklós, Rátonyi József. Dolgozott többek között a tokaji művésztelepen és a mátészalkai szobrásztelepen. A püspökladányi Kőszobrász Telep alapítója és vezetője. Eddig több mint 50 hazai egyéni kiállítása volt, részt vett számos országos tárlaton és számos külföldi kiállítással büszkélkedhet. A Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett művésze, Püspökladány Város Díszpolgára és számtalan nagybecsű díj és cím tulajdonosa.
A szoboravatáson a legendás jazz zenészre emlékezve a Marian Petrescu Trio zenélt.

Az ünnepélyes szoboravatást követően, 19:00-kor a Swing Jazz Kultúráért Alapítvány elnökének rövid köszöntőjét követően megkezdődtek a víziszínpadi nagyszabású koncertek is.

2016. június 24-én, pénteken fellépő zenekarok:

19.00 Csík Gusztáv Trio (Csík Gusztáv, Alvin Queen, Reggie Johnson), Joan Faulkner, Peggi Blu & Scott Hamilton (H/USA)

Csík Gusztáv egyike a legkiválóbb zongoristáknak Európában. Többek között olyan nagyságok voltak partnerei az évek során, mint Kenny Clarke, Niels-Henning Ørsted Pedersen, Johnny Griffin, Dizzy Gillespie, Oliver Jackson, Eddie „Lockjaw” Davis, Tony Scott, Art Taylor és Ed Thigpen. Jelenleg zenei igazgatója a ’3 Ladies of Blues’ előadásnak, mellyel a világ nagy részét bejárták már. Számos díjat nyert, többek között az év szólistája lett 1970-ben és 1992-ben. 2015-ben a Magyar Jazz Szövetség Szabó Gábor Életműdíját vette át; 2016-ban pedig a Liszt Ferenc-díjjal tüntették ki.

Reggie (Reginald Volney) Johnson generációjának egyik legkiválóbb bőgőse. Harsonán kezdett játszani az iskolai zenekarokban, majd később a katonaságnál. 1961ben bőgőre váltott, és elkezdett avantgarde zenészekkel dolgozni. Sokoldalúsága miatt könnyedén játszik bármilyen formációban a dixieland zenekartól a klasszikus bebop kvintetten és a swing big banden át a kísérleti avantgarde együttesekig. 

Alvin Oueen nagyon korán ismerkedett meg a jazz-zel, Első profi fellépésekor 11 éves volt. Első stúdiófelvételén, 12 éves korában többek között Zoot Sims-szel és Hank Jones-szal játszott együtt. Egy évvel később Elvin Jones helyére beülve a New York-i Birdlandben John Coltrane-nel léphetett fel. Generációja egyik legelismertebb jazzdobosaként Alvin hamarosan más stílusokban is keresetté vált. 1979-ben New Yorkból Európába költözött.

Joan Faulkner a mai napig a showbusiness egyik nagyságának számít.  Kisgyerek kora óta énekel, repertoárja mára a jazz, blues, soul, pop skálán mozog. Rendszeres szereplő tévéműsorokban, nagyszínpadokon (pl. Frankfurti Operaház), alapítója és menedzsere a the Three Ladies of Blues formációnak, a Csík Gusztáv Triónak évek óta állandó vendége. Olyan zenei nagyságokkal énekelt már együtt, mint Bill Ramsey, Horst Jankowski, Peter Herbolzheimer, Hugo Strasser és Thilo Wolf. Együtt játszott a nagynevű és közkedvelt német Roberto Blancoval és Jennifer Rush-sal valamint olyan Európában játszó amerikai jazzóriásokkal, mint a Weather Girls, Al Martino, Mary Wilson. Jelenleg főként a 3 Ladies of Blues show-val járja a világot, 2001 óta a műsor a világ jó részét körbejárta, fantasztikus sikereket aratva.

Peggi Blu a világ számtalan országában lépett már fel, s olyan jelentős eseményen is énekelt, mint Bill Clinton elnöki beiktatása. Többször szerepelt a Broadway színpadán, sztárja volt Michael Jackson egyetlen musical-jének európai változatának, 3 albumot jegyez saját neve alatt és több filmben is szerepelt. Amerika az elmúlt években az American Idol énektanáraként fedezte fel őt újra. A producer, Nigel Lythgoe azt mondta róla: ”Imádom Peggi-t, megmentette a show-mat!“. A hollywoodi Billy Bush pedig egyenesen kijelentette, hogy: “Sokkal többet akarunk Peggi Blu-ból!”.

Scott Hamilton 22 évesen New Yorkban már olyan zenészektől tanult, mint Eldridge, Illinois Jacquet, Vic Dickenson és Jo Jones. 1976-ban adta ki első lemezét a Famous Door-nál – itt került kapcsolatba Benny Goodman-nel is, akivel a 80-as évekig dolgozott együtt. Több mint 40 lemezt készített, többek között Dave McKennaval, Woody Hermannal, Tony Bennettel, Gerry Mulligan-nel és Flip Philips-szel. Scott rendszeresen turnézik Európa-szerte, évente kétszer-háromszor visszatér Amerikába is. 2007-ben, a Ronnie Scott Jazz Awards díjátadóján elsőként kapta meg a “Ronnie”-t, az Év Legjobb Szaxofonosának járó nemzetközi elismerést.

20.30 – Dan Nimmer Trio (Dan Nimmer, Pete Van Nostrand, Dezron Douglas) & Paul Nedzela & Scott Hamilton (USA)

Dan Nimmer bámulatos technikája s vele született, ösztönös swing érzéke miatt zongorajátéka gyakran idézi meg nagy, példaképnek tekintett elődeit, Oscar Petersont, Winton Kellyt, Errol Garnert, Art Tatumot. Rövid időn belül az egyik legnépszerűbb zenész lett Chicago színpadain, majd New Yorkba költözött, ahol alig egy év múltán a Jazz at Lincoln Center Orchestra és a Wynton Marsalis Quintet tagja lett. Az elmúlt 10 évben Marsalis zenekarának zongoristájaként lépett fel és készített lemezfelvételeket olyan művészekkel, mint Jimmy Cobb, Norah Jones, Willie Nelson, Placido Domingo, Renée Fleming, Lewis Nash, Clark Terry, Peter Washington, Houston Person és Fareed Haque. 

Dezron Douglas korosztályának egyik legkiemelkedőbb jazzbőgőse. Zeneszerző, zenekarvezető, háttérzenész és zenetanár egyidejűleg. Tanulmányai során sokat tanult neves zenészektől, mint például Nat Reeves, Steve Davis, és Jackie McLean. Noha még tanult, már rendszeresen fellépett olyan művészekkel, mint Rene McLean, Steve Davis, Jimmy Greene, Alan Jay Palmer, Abraham Burton és Eric McPherson, Nita Zarif és Montenia Shider. Olyan zenészekkel dolgozott együtt, mint pl. Cyrus Chestnut, Louis Hayes, Al Foster, Victor Lewis, Papo Vazquez, a Marsalis család és sokan mások. Dezron jelenleg is tagja olyan együtteseknek, mint a Louis Hayes Jazz Communicators, a Ravi  Coltrane Quartet, a Papo Vazquez Mighty Pirates és a The Cyrus Chestnut Trio.

Pete Van Nostrand a Rutgers Egyetemen és a Julliard Schoolban szerzett diplomát. 2000-től New Yorkban él, ahol többek között olyan előadókkal lépett fel, mint Steve Davis, Jeremy Pelt, Eric Reed, Aaron Parks, Gerald Clayton, Chihiro Yamanaka, Dan Nimmer, Jeb Patton, Jim Rotundi, Mike LeDonne, Paula West, Sachal Vasandani. A későbbiekben sok más mellett olyan zenészekkel dolgozott együtt, mint Kenny Barron, Brian Lynch, Jimmy Heath,  Kurt Elling, a Clayton fivérek és Natalie Cole. Mostanában pedig együtt turnézik az Aaron Diehl Quartettel, Cécile McLorin Salvanttal és a Gerald Clayton Trióval, a Dan Nimmer Trióval, Clovis Nicolas-szal, és a Jeb Patton Trióval. Rendkívül tapasztalt háttérzenész, akire bármikor lehet támaszkodni, s fiatalon is „nagy öregje” a New York-i jazz-színpadoknak.

Paul Nedzela jelenleg a Jazz at Lincoln Center Orchestra tagja, de zenekarán kívül számos neves zenésszel és együttessel játszott együtt (a teljesség igénye nélkül: George Benson, Chick Corea, Frank Sinatra Jr., Kenny Garrett, Benny Golson…), játszott a világ legrangosabb jazz fesztiváljain és szerepelt Twyla Tharp Come Fly Away című Broadway show-jában. A legkiválóbb jazz baritone szaxofonosoktól tanult szerte a világon, mint például: Joe Temperely, Gary Smulyan, és Roger Rosenberg. Miközben zenei tanulmányait folytatta, Paul kitüntetéses diplomával végzett 2006-ban a montreali McGill University matematika szakán. A Samuel L. Jackson ösztöndíjasaként zenei tanulmányait a Juilliard School-ban folytatta, s ebben az intézményben szerzett Zenei Mesterfokozatot 2008-ban.

22.00 – Joey DeFrancesco Trio (Joey DeFrancesco, Nichola Angelucci, Fabio Zeppatella) (USA)

Joey DeFrancesco zenei karrierjének emelkedése az 1980-as évekre datálható, amely a zene reneszánszának időszakával esik egybe. Joey volt az, aki ismét meggyújtotta a kialvófélben lévő lángot a klasszikus Hammond orgona hangzásvilágával. Manapság rendszeresen turnézik szerte a világban és együtt zenélhetett olyan neves művészekkel, mint Ray Charles, Bette Midler, David Sanborn, Arturo Sandoval, Frank Wess, Benny Golson, George Coleman, James Moody, Steve Gadd, Elvin Jones, Jimmy Cobb, George Benson, John Scofield, Joe Lovano, Larry Coryell vagy Bobby Hutcherson… Joey-t három ízben jelölték Grammy Díjra, a Down Beat Magazine kritikusainak szavazásán 2002-2008 között folyamatosan ő volt a legjobb, majd 2012-ben és 2013-ban újra, míg a fent nevezett zenei szaklap olvasóinak szavazatai alapján 2005-től kezdődően minden évben ő lett az első. 2014-ben beválasztották a Hammond Orgona Hírességeinek Csarnoka tagjai közé. A Jazzorgona Mestereként Joey megszámlálhatatlan jazz-zenei szaklap díját vehette át, s nagy elismerést vívott ki magának az egész világon.

23.30 – Jam Session a Swing&Jazz Étterem kertjében a fellépő zenekarok közreműködésével.

2016. június 25. szombati nap programjai

15.00 – Ingyenes koncert a Louis Armstrong szobornál – Farkas Gábriel & His Band (Farkas Gábriel, Csák Péter, Farkas Péter Bubu, Földesi Attila)

Garay Tribute koncert Farkas Gábriellel: Garay Attila jazz-zongorista, zeneszerző, énekes, zenepedagógus egy személyben kötötte össze az 1950-es évek jazz underground világát a mai magyar könnyűzenével. A nemzetközi szinten is elismert mester együtt játszott például Dave Brubeckkel vagy Oscar Petersonnal. Hazánk pedig olyan énekeseket köszönhet neki, mint Hofi Géza, Cserháti Zsuzsa vagy Horváth Charlie. Ennek a névsornak az utolsó tanítványa Gábriel. Az énekes a stafétát úgy igyekszik továbbvinni, hogy mind a magyar könnyűzene klasszikusait – amelyekre Garay Attila hatással volt -, mind az amerikai könnyűzene klasszikusait – amelyeket Gábrielre bízott – szeretné egyenrangúan bemutatni jazz triója kíséretével. A koncerten a legtöbb dal Garay Attila harmonizációjában szólalt meg, tisztelegve a mester előtt.

Programok a víziszínpadon:

18:00-tól a víziszínpad előtt swing táncoktatás kezdődött, a jó hangulatot megalapozandó, a Pepita Tánciskola táncosaival.

19:00-kor a fesztivál második napját Kukucska Csilla, a Swing Jazz Kultúráért Alapítvány elnöke nyitotta meg rövid köszöntőbeszédével, majd Alvin Queen, Oscar Peterson egykori dobosa emlékezett meg a legendás zenészről az előző napi szoboravató kapcsán.

8

Ezt követően Kukucska Csilla tolmácsolásában a fesztivál közönsége néhány percben megemlékezett a 2015-ben elhunyt Benkó Sándorról, a magyar jazz élet kiemelkedő alakjáról, aki évek óta fontos része volt a fesztiválnak, az általa vezetett Benkó Dixieland Band rendszeres fellépője volt az eseménynek. A fesztivállal és a Swing Jazz Kultúráért Alapítvánnyal közös emlékeit felelevenítő rövidfilmmel emlékeztek meg a művészről.

A rövid emlékezéseket követően ismét a zene került a középpontba és kezdetét vette a második napi koncertsorozat:

19.00 – Marian Petrescu Trio (Marian Petrescu, Mihai Petrescu, Alexander Mashin) (SE/FIN/RU)

Marian Petrescu rendkívül összetett művész, játéka izzó szenvedéllyel teli, ugyanakkor fennkölt. A tehetséges zongorista újból és újból életre kelti Oscar Peterson legendáját. Az utánozhatatlan Marian Petrescu felvillanyozó és vakmerő stílusa káprázatos technikával és dinamikus előadásmóddal párosul, telítve a képzelet nüanszaival. Párizsban Martial Solal volt Marian mentora, aki “a jazz zongora Horowitz-ának nevezte. Mély lelki közösséget érez Oscar Petersonnal, aki vitathatatlanul a XX. század egyik legszeretettebb és elismertebb jazz zongoristája volt. Ez a lelki közösség is a titka, hogy Marian Petrescu Oscar Peterson emlékének adózó fellépéseit álló ovációval éljenzik szerte a világon.

Mihai Petrescu klasszikus bőgő tanulmányait 12 éves korában kezdte el a George Enescon Konzervatóriumban. A későbbiek során zenei horizontját tágította a klasszikustól a jazz, a kortárs rock és a soul irányába. Tanulmányait szülei Svédországba költözése után tovább folytatta 1983-ban, majd 1985-ben véglegesen Finnországba költözött, ahol Helsinkiben a Sibelius Akadémia diákja lett. Manapság zsúfolt programnaptára mellett szakít arra időt, hogy testvérével, Mariannal egy zeneiskolát működtessen a finnországi Jyväskylä-ben.

Alexander Mashin 1901-ben csatlakozott a Kvadrat Jazz Club-hoz, ahol nagyon sok pétervári jazz-zenésszel találkozott. 1995-98-ig Alexander állandó tagja volt Igor Butman szaxofonos kvartetjének. 1998-ban csatlakozott a MosGorTrip zenekarhoz, és Moszkvába költözött, ahol lehetősége nyílt, hogy megismerkedjen Oroszország legjobb jazz-zenészeivel. 2005-ben Alexander Mashin részt vett az USA Open World Program-jában New Yorkban, és olyan legendákkal játszott együtt, mint Clark Terry, Kenny Barron és Jimmy Heath a Blue Note Jazz Club-ban. Alexander Mashin sok híres zenésszel játszott együtt, köztük olyan neves művészekkel, mint Benny Golson, Clark Terry, Jimmy Heat, Kenny Barron, lohnny Griffin. Lew Tabakin. Eddy Henderson, Deborah Brown, James Spaulding, Steve Slagle, Gary Smulyan, Larry Schneider, Mark Turner, Jimmy Green, Craig Handy, Donny McCazlin, Alex Sipiagin s még sokan mások.

20.30 – Bratislava Hot Serenaders (SK)

A Bratislava Hot Serenaders Orchestra a világ azon kevés zenekara közé tartozik, amely nagyon szigorúan ragaszkodik ahhoz, hogy csak korai jazzt játszik. A zenekar 19 megszállott művésze 1992-ben történt megalakulásuk óta folyamatosan, immár 24 éve együtt játszik. Játékuk olyan zenekarok stílusát, hangzását, érzésvilágát tükrözi hűen, mint Paul Whiteman, Jean Goldkette és Duke Ellington zenekarai voltak, de ezen túl rokonságot mutatnak az akkori időszak cseh, szlovák és más európai klasszikus jazzformációival is. A Bratislava Hot Serenaders Szlovákián kívül is igazán megalapozta a hírnevét. 1994-ben Sidney d’Or Prix-t nyert a 20-as és 30-as évek Zenéjének Nagy Fesztiválján Franciaországban, Saint Raphaelben. Fesztiválok rendszeres résztvevői nemcsak hazájukban, Szlovákiában, hanem külföldön is. 2014-ben és 2015-ben a zenekar két hates turné keretében hajózta körbe az Egyesült Királyság országait, s olyan fesztiválokon lépett fel, mint  a Marlborough Jazz Festival, az Edinburgh Jazz Festival, és a Glasgow Vintage Festival, hogy csak néhányat nevezzünk meg a turné állomásai közül. A Bratislava Hot Serenaders 8 CD-albumot jelentett meg, s ők adtak ki először Szlovákiában zenei DVD-t. Két, Szlovákiában megjelent CD-jük az eladási listák élére került, közülük az egyik platina, a másik arany CD lett, a Lonely Melody címet viselő Radio Head Award díjat kapott.

22.00 – Budapest Jazz Orchestra (H) & Mark Nightingale (GB) & Joan Faulkner (USA)

12Az 1998-ban megalakult Budapest Jazz Orchestra nagy áttörést jelentett a hazai jazz élet számára, hiszen létrejött Magyarország első professzionális big bandje, mely hangzásával a ’20- as évek Amerikáját idézte. A zenekar kiváló munkásságának bizonyítéka az elmúlt 16 év, mely idő alatt számos koncert, hazai és nemzetközi elismerés, illetve megszámlálhatatlan külföldi előadó színesítette a zenekar palettáját. Állandó résztvevői a hazai és külföldi fesztiváloknak: az egyetlen magyar big band, amely meghívást kapott a legrangosabb fesztiválokra, mint például a Montreux-i Jazz Fesztivál, a Cannes-i MIDEM Fesztivál, a Marciac Jazz Fesztivál. A Kollmann Gábor vezetése alatt működő zenekar muzsikusai közül többen jelentős hazai eMeRTon illetve Artisjus díjakkal elismert művészek. A zenekar számos nemzetközileg elismert művésszel dolgozott együtt. Néhány példa a világhírű vendégek közül: George Duke (USA), Peter Erskine (USA), Tony Lakatos (Németország), Kevin Mahogany (USA), Al Di Meola (USA), Bob Mintzer (USA). Ugyanakkor számos hazai ismert, és elismert előadóval – mint például Malek Andrea, Szulák Andrea, Tóth Vera, Horváth Charlie – koncerteznek országszerte. A zenekar Ars poeticá-ja: A kortárs jazz, big band zene művelése mellett ápolni a kapcsolatot a műfaj gyökereivel, és közkinccsé tenni annak értékeit, szakmai tapasztalatit pedig tovább adni a fiatal muzsikus generációnak.

Mark Nightingale, a sokszorosan díjazott jazz harsonás, mára komoly megbecsülést vívott ki magának az Egyesült Királyság jazz színpadain, s nemcsak Európa, hanem a világ legelismertebb jazz harsonásai közt tartják számon.. Marknak szerteágazó kapcsolatai vannak a jazz zenében, mivel hosszú éveken át olyan zenekarokkal játszott együtt, melyeket John Dankworth, Cleo Laine, Stan Tracey, Kenny Wheeler, Andy Panayi, Clark Tracey és Alan Barnes irányítottak. Különböző kisebb jazz formációknak is kedvelt zenésze volt, s nem utolsó sorban saját big band-jében is zenél, mely az általa szerzett darabokat, zenéket is játssza.

23.30 – Jam Session a Swing&Jazz Étterem kertjében a fellépő zenekarok közreműködésével.

A fesztivál szüneteiben a pénteki és szombati napon is – az eddigi hagyományt követve – Louis Armstrong élete során készült filmfelvételeket mutattunk be közönségünknek, továbbá a fesztivál aktualitásának megfelelően Oscar Petersonról vetítettünk felvételeket.

A zenei programok alatt mindkét nap swing táncbemutatót láthatott közönségünk.

2016. június 26. (vasárnap)

15.00 – Jazz&Gospel – A zene szárnyain – Ingyenes Gospel koncert a Váci Székesegyházban – Joan Faulkner, Peggi Blu, Joanne Bell, Harriet Lewis, Csík Gusztáv, Reggie Johnson

13

Joan Faulkner énekesnő Európában él, de karrierje Amerikában kezdődött. Háromévesen már édesapja templomi kórusában énekelt Chicagóban.  „Az éneklés minden, amit mondhatok” vallja szerényen Joan Faulkner. „A dal megzenésített vers“, magyarázza Joan Faulkner teljes alázattal és sugárzó mosollyal. „A zenét és a szöveget át kell engednünk a lelkünkön. Bele kell nőni, és át kell élni, amit az ember énekel. A hangunkkal kell átadni, amit mondani szeretnénk, még ha a közönség a szöveget nem is érti. Éppen ezért kell az embernek teljesen beleadnia magát. Egy olyan szöveg esetében, ami semmi mást nem mond, mint azt, hogy Oh baby, oh baby, ez természetesen nehéz.” A hangja igazi táplálék a léleknek, amivel Joan mindenkit elér. Erősítő és mikrofon nélkül is ösztönösen adja át spiritualitását minden egyes dallal.

Joanne Bell a kaliforniai Riverside-ban született. Első színpadi fellépésére négyéves korában került sor az „Ének az esőben” produkcióban. Noha az egyetemen operaénekesi képzést kapott, s a Carmen és a Tosca címszerepei mellett Gustav Mahler-művekben énekelt, közben az amerikai klasszikusok, a spirituálé, gospel, musical, blues és jazz stílusainak mesteri elsajátításán dolgozott. Jelenleg Európában él, fellépései mellett tanít, komponistaként és producerként színpadi show-kat, színházi darabokat visz színre. Joanne egy igazi blues lady – és még annál sokkal több…

Harriet Lewis Philadelphiában (Pennsylvania) született és profi szinten tizenkét évesen kezdett énekelni a Philly International Records lemeztársaság számára. Philadelphiában és környékén tanult énekelni, gospel kórusokat is vezetett. Orvosasszisztensként csatlakozott az amerikai hadsereghez, de az éneklés számára ott is előtérben maradt, az USO-val (az amerikai katonák szabadidős tevékenységét, szórakozását segítő szervezettel) több díjat nyert karrierje során. Később Koreába, majd Németországba költözött, előadói tevékenységét mindenütt folytatva. 1995-ben a legjobb soul, blues, gospel és popénekesként elnyerte a Deutsche Pop Music Award-ot. Háttérénekesként szerepelt Eric Clapton, Michael Jackson, Mariah Carey és mások produkcióiban. Harriet színész és dalszerző is egyben, karrierje során 12 CD-t készített.

Louis Armstrong Emlékdíj

 A fesztivált szervező Swing Jazz Kultúráért Alapítvány az eddigi hagyományaihoz hűen idén is két Louis Armstrong emlékdíjat adott át a hétvége folyamán.

Az első díjat a fesztivált kiemelt sztárvendége, Willie Pickens vehette át. Willie Pickens zongoraművész neve egybeforr a 20. század legnevesebb jazz zenészeivel. A 90-es évektől együtt játszott Eddie Harris-szel, az Elvin Jones Jazz Machine formációban. Nagyon jó barátságot ápolt Oscar Petersonnal, a bánki szoboravatón meg is emlékezett barátjáról. Willie Pickens kitűnő zenepedagógus, aki legnagyobb örömünkre – a már mondhatni Bánkra hazajáró Dan Nimmernek is tanára volt. A 85 éves művész életműve példaértékű, ezért is határozott az Alapítvány kuratóriuma a díjazása mellett.

A második díjat a Jazzorgona Mestere, Joey DeFrancesco vette át. A művészt hatalmas elismerés övezi szerte a világon, megszámlálhatatlanul sok díja és elismerése mellett külön kiemelendő, hogy 2014-ben beválasztották a Hammond Orgona Hírességeinek Csarnoka tagjai közé.

14

A Louis Armstrong Jazzfesztivál eseményeit minden évben összekötjük más kulturális eseményekkel is, így a korábbi években a fesztivál helyszínei helyet adtak fotókiállításoknak, diaporáma bemutatónak, Guiness-rekord megdöntési kísérletnek, veteránautó bemutatónak, Walter Gábor jazz-zenei témájú festménykiállításának. Az idei fesztiválon a zenei eseményeken túl kiemelt esemény volt az Oscar Peterson szoboravatásra, melyről a pénteki program leírásában található bővebb információ.

Az idei évben is számos fotóművész (Eifert János, Markovics Ferenc, Vahl Ottó, Urbán G. Tamás) tette tiszteletét a fesztiválon, így a korábbi évekhez hasonlóan, a fotóművészetnek is teret tudtunk nyújtani, és bízunk benne, hogy a jövőben lesz alkalmunk a korábbihoz hasonló fotókiállítások, fotópályázatok megszervezésére is.

Mivel alapítványunk minél szélesebb körben szeretné a jazz-zenét a hazai közönséggel megismertetni, ezért fesztiválunk idei jegyára bruttó 3000,- Ft / fő / nap volt, illetve a gyerekek 10 éves kor alatt ingyen vehettek részt a koncerteken, valamint több programelemet ingyenesen látogathattak az érdeklődők (szombat délutáni koncert a Tó Hotel kertjében, jam sessionök, gospel koncert)

A XII. Louis Armstrong Jazzfesztiválon a külföldi világhírű művészek, fellépők díjazása, utaztatása valamint az általuk elvárt színvonalú technikai igények biztosítása igen magas költséget jelent a fesztivál teljes költségvetésében, azonban a kitűnő minőségű hang- és színpadtechnikai eszközök és szakemberek megléte a fesztivál magas színvonalának fenntartásához elengedhetetlen. Az esemény előzetes reklámozása, valamint az audovizuális rögzítés és utómunkálatok is jelentős költséget képviselnek.

A pályázattal támogatott költségvetési tételek az előzetes tervek szerint valósultak meg. A fesztivál megrendezése az előzetes várakozásoknak megfelelően, nagy érdeklődéssel valósult meg.

A fesztivál eredményesen zárult, összesen kb. 4500 fő fordult meg a 3 nap alatt és több, mint 60 művész működött közre a rendezvényen.

Az elmúlt évek során a rendezvény az ország egyik legjelentősebb, nemzetközi jazzfesztiváljává nőtte ki magát, melyet a szakma is elismer, az idei évben a Magyar Jazz Szövetség ajánlásával megszervezett rendezvényen a szövetség elnöke, Bágyi Balázs személyesen is részt vett, és Willie Pickens-szel közösen avatta fel az Oscar Peterson szobrot.

Louis Armstrong Jazzfesztivál plakát

(megjelent A2 méretben Vácon, Gödöllőn, city light plakátként Vácon, Budapesten)

16

Gospel plakát

(megjelent A2 méretben Vácon, Gödöllőn, city light plakátként Vácon, Budapesten)

17

Szórólap – LA4 méretben

(megjelent 20 000 példányban)

18

19

Bánki Jazz programfüzet

(36 oldalas kiadvány, megjelent 3000 példányban – első borító, hátsó borító és támogatói oldal 34. oldal)

Egyforma (alábbi) kreatívval jelent meg hirdetés az alábbi felületeken:

Teletál Magazin, 2016. júniusi szám, ½ oldal hirdetés, Dunapart Programajánló 2016. júniusi szám, ½ oldal hirdetés:

23

Sajtómegjelenések:

https://nagylatoszog.hu/2016/06/29/ujra-a-jazze-volt-a-foszerep-bankon/

http://www.jazzma.hu/hirek/2016/06/22/bankra-hangolo/

http://www.jazzma.hu/hirek/2016/06/29/vasarnapi-gospel-delutan-a-vaci-szekesegyhazban-avagy-a-xii-banki-louis-armstrong-jazz-fesztival-zaroesemenye-2016-junius-26-an/

http://www.atempo.sk/naptar/8222-xii-louis-armstrong-jazzfesztival-bankon.html

http://www.atempo.sk/naptar/8260-xii-louis-armstrong-jazzfesztival-bankon-masodik-nap.html

http://www.atempo.sk/naptar/8261-xii-louis-armstrong-jazzfesztival-bankon-harmadik-nap.html

http://www.atempo.sk/hirek/94-beszamolo/8381-a-zenekar-megtoltotte-a-szinpadot-a-zenejuk-pedig-a-nezoteret-xii-louis-armstrong-jazzfesztival.html

http://www.jazznoise.eu/index.php/hirek-archivum/2763-2016-06-23-03-45-40

http://eifert.hu/blog/?p=40341

http://salatazz.hu/21-hirek/jazz-feszten-jartunk

http://www.funzine.hu/hu/2016-05-a-legjobb-kulturalis-fesztivalok-magyarorszagon/

http://www.port.hu/louis_armstrong_jazzfesztival/pls/w/festival.festival_page?i_festival_id=18785

http://www.utazzitthon.hu/xii-louis-armstrong-jazzfesztival-eloveteli-napijegy-szombat-2016-06-25-54554.html

http://www.infonograd.hu/hirek/olvas/xii-louis-armstrong-jazzfesztival-2016-06-20-150000

http://www.falusiturizmus.hu/hu_HU/programs/7126/louis-armstrong-jazzfesztival.html

http://www.falusiturizmus.hu/hu_HU/programs/7126/louis-armstrong-jazzfesztival.html

NKA logó megjelenítése a www.jazzfesztival.hu oldalon:

A Nemzeti Kulturális Alap, mint támogató megjelentetése

A megnyitó illetve szombat délutáni koncert helyszínén több ponton is megjelenítésre került az NKA logó:

Jegyértékesítési pontokon NKA logó megjelenítése:

NKA logó megjelenítése közvetlenül a víziszínpad előtt:

Egyéb NKA logó megjelenítések a helyszínen:

NKA logó megjelenítések a Váci Székesegyházban:

Koncertrészletek:

Dan Nimmer Trio, Paul Nedzela & Scott Hamilton

Csík Gusztáv Trio, Joan Faulkner & Peggi Blu

A Nemzeti Kulturális Alap részére megküldött meghívó

42

Kukucska Csilla

Swing Jazz Kultúráért Alapítvány

Kuratóriumi elnök

2016.08.22.
Bezárás

A webhely a nagyobb felhasználói élmény érdekében sütiket (cookie-kat) használ. A webhely használatával Ön elfogadja a cookie-k használatát. Bővebb információ